Sajnos a tegnapi bejegyzés elmaradt, mert nem volt internet.
Hol is tartottam? Ja, megvan. Csütörtöknél. Eme csodás napsütötte reggelen arra ébredtem, hogy egy hajszálvékony fénysugár csiklandozza a takaró alól kikandikáló jobb talpamat. Az ébredés nagyon jó volt, és ez meghatározta az egész napomat. A délután folyamán felutaztam Kecskemétre. Kíváncsi voltam, mennyit változott a gimi, mi óta nem járok oda. Meglepetés-szerűen betoppantam színjátszóra. Nagyon jól éreztem magam. Találkoztam egy régi ismerőssel is, akivel nagyon jót beszélgettünk. Köszönöm! Estefelé visszazakatoltam Szegedre. Buli helyett egy volt osztálytársammal és baráti körével találkoztam. Lent voltunk a parton, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Olyan hajnali fél egy körül elindultunk az albérletükbe. Nagyon takaros kis lakás és jó helyen van (a villamosig 2 percet kell menniük). A kellemes pillanatok után elindultam hazafelé. Hazaértem, levágtam a táskámat a sarokba és befeküdtem a pihe-puha ágyikómba. Péntek reggel van. Az erkélyen lévő madarak csicsergéssel ébresztenek. Indulok haza. A buszon horribilis, indokolatlan mennyiségű ember tartózkodott. Otthon vagyok. A szüleim is otthon vannak. Anya mondja, hogy üljek le a fotelba, mert a családban történt dolgokat meg kell beszélni. Leültem. Anya apával beszélt. Hallgattam. El fognak válni. Mit tegyek? Kimentem, nem hallgattam tovább a beszélgetést, ami később vitába torkollott. Mint mindig minden. A hétvégémet el is rontotta, arról nem szeretnék most írni.
Tegnap (vasárnap) visszajöttem az albérletbe. Nem éreztem magam jól. Éjszaka nem bírtam aludni, köhögtem, forgolódtam. Éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Óránként felébredtem, mászkáltam a lakásban, fájt a fejem és hányingerem is volt. Nem tudom, mi történhetett. Most már jobban vagyok, és remélem, hogy így is maradok.
Mára ennyit.
Holnap rám új nap virrad,
holnaptól minden más lesz,
Vagy ugyanaz, mégis
én valahogy azt érzem itt bent,
Hogy rám egy új nap virrad
és rólam bárhogy döntesz,
Én csak nézlek majd
és tényleg köszönökmindent!
Voltál már úgy, hogy napok óta készültél egy találkozóra, vagy egy nagyon fontos dolgot szerveztél, és egy perc alatt minden romba dőlt? Én igen. Ilyen volt ez a mai nap is. Nem elég, hogy hétfő volt, még a tömegközlekedés is cserbenhagyott… Általában pontos vagyok, a találkozók és fontosabb események kezdete előtt mindig ott vagyok 15 perccel. De néha nem jön össze pontosnak lenni. Várok a trolira, egyszer csak bedöcög egy troli a megállóba, ami valószínűleg lerobbant. A sofőr egyből leszedte az áramszedőket és várta a közlekedési társaság szerelőit. Már eléggé fogy az időm, de gondoltam, ó, majd a következővel hazamegyek, mert vennem kellett fel vastag cuccokat, mert kezdett hűvösödni. Nem telik bele 5 perc, jön a következő. A szélvédőn a „8 Makkosház” felirat helyett az alábbit olvastam: „Kocsiszínbe”. Remek… Megint várhatok a következő járatra. A következővel haza is értem. Gyors felvettem a dzsekimet, és rohantam is vissza a megállóhoz. Ránézek a telefonomra, 18:22. Ránézek a menetrendre, na vajon mikor indult? Hát persze, hogy 18:21-kor. Gondoltam, még nem vagyok elkésve. Sikeresen elértem a villamos-megállóig. A villamos is egy perce ment el. Az idő 18:32. A villamos 18:39-kor indul legközelebb… Még jó, hogy ki van írva, hogy egy adott megállótól a következőig mennyi idő alatt ér el. A vasútállomásra 7 perc alatt ér el. Ó, simán elérem a vonatot. Elérek nagy nehezen az állomásig, a vonat el is indult… nélkülem. A villamos 18:46-ra ért oda, de a vonat 18:45-kor már elindult.
Írtam neki, hogy nem tudunk találkozni. Elszomorodott. Elszomorodtam.
Hoztam egy Ady-verset is:
Csak egy perc
Egy perc és megcsókol az Élet,
Testem vidám, lángoló katlan.
Égnek a nők, a házak, utcák,
A szívek, álmok. Minden ég
És minden halhatatlan.
Egy perc és kis ördögök jönnek:
Üstökkel a lángot lohasztják.
Jön a kétség, a húnyás, nagy Fagy.
A sár jön s tán eszünkbe jut
Egy vasalatlan nadrág.
Egy perc és szörnyü buta balság
Ül mellünkre jeges üleppel.
Röhögést hallunk: „Lapos erszény,
Bajos ember, kis valaki,
No-no, lassan a testtel.”
Egy perc és meghal minden bennünk.
Meghal a mesebeli herceg,
Meghal az Öröm. S mi sóhajtunk:
„Rossz Isten, adnál legalább
Csak tízszer ennyi percet.”
szép esténk lesz, ha egyszer majd megöregszünk
lesz verandánk és azon két ágy és azon fekszünk
és fákat nézünk és arra gondolunk, hogy mi is egyszer
fák leszünk majd, és hogy te fogsz törődni a kerttel
Visszamentem a régi sulimba. Jó volt találkozni az ismerősökkel, barátokkal, tanárokkal. Szerencsére összejött a találka az 5-ös csipet-csapattal. Már nagyon hiányoztak, igaz, nem rég találkoztunk. A beszélgetésre "csak" 2 óra jutott, de olyan gyorsan elszaladt, mintha 2 perc lett volna. Mindannyian úgy éreztük. Erről eszembe jutott egy idézet: ˝Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát: mintha csak egy perc lenne.˝ (Einstein)
A beszélgetés és a sok nevetés után elváltak útjaink. Lehet, hogy többet nem is fogunk találkozni.
Holnap pedig megyek Szegedre, ugyanis beköltözök az albérletbe.
Erről ennyit. Ez volt az első blogbejegyzésem. Nem tudom, ezek után miket fogok írogatni, de fogadjátok szeretettel, mert szívből jön (gondolom).