Régen írtam. Majdnem született egy olyan bejegyzésem, ahol azt írtam volna le, hogy haldoklik a blog, meg a netezést felváltotta a tanulás. Tudom, hülyén hangzik, de ez van.
Szóval igen, bejelentettem facebook-on a nagy történést, túléltem egy vérvételt. De nem szaladnÁk a végére. Mindent szépen sorjában :D
Kezdődött a dolog kb 1 hónapja, apa bejelentett a dokihoz, hogy jó lenne tudni a vércsoportomat, mert lehet igényelni ilyen életmentő kártyát. Ez a kártya (valamilyen formában, de) tartalmazza a beteg adatait, allergiát, betegségeket, asztmát, stb, és még annak a személynek a nevét is, akit értesítenek, ha történik valami.
Nos, én szépen hazamentem csüttökön, mert pénteken mentem ügye a dokihoz. Ó, mondom csak pár csepp vérből is ki tudják deríteni a vércsoportomat, tuti nem kell majd rendesen vért venni tőlem... Hát ez nem így volt...
Péntek reggel, megyek a dokihoz fél 8-ra. Voltak előttem 5-en kb. Persze ott volt a falu egyik mókamestere, nevezzük nevén, Tibor. Hát ő úgy beparáztatott előtte, hogy az ájulás kerülgetett, még jó, hogy a bejárati ajtó előtt ültem, jött be a friss szmogmentes levegő. Halad a sor, már csak 3-an vannak előttem. Belép a váróterem ajtaján a fogorvos (alias FogGyuri), hatvanas pasas, és beszédbe elegyedik Tiborral. Hát fantasztikus volt a beszélgetésük, Tibi vele is hülyéskedett, mondja, hogy a múltkori vérvételen nem az asszisztens vette tőle a vért, hanem a doki, és hogy majdnem átszúrta a karját... Na köszi szépen, majdnem ott fordultam le a székről. Ja igen, ha mostanra nem derült volna ki, fosok a tűtől, mint az állat. [Meg a vérvételtől- meg adástól is. A legutóbbin is én lettem rosszul, pedig nem is én adtam a vért (erről már írtam itt)]. Erre meg visszaszólt FogGyuri, hogy és Tibikém, gondolj bele abba, amikor én szúrom az injekciós tűt a paciens ínyébe. Na itt én teljesen kész voltam... Lassan én jöttem, végre(?) bemegyek, csak az asszisztens volt bent, Edina. Kérdezem tőle, hogy ez rendes vérvétel lesz? Mondja, hogy igen, miért, mit gondoltam? Üljek le a székbe. Na hát én célba vettem a bőrfotelt, mondta, hogy nemnem, a sima székre kéne átülni. Mondom bocsi, nem sűrűn voltam még vérvételen... Meg ugye fostam is, mint az állat... Mondta, hogy feküdjek le az ágyra, onnan kisebbet eshetek, mint a székről...
Lefeküdtem, készíti oda a cuccokat, és mondja, hogy 4 (azaz NÉGY!!!) ampulla vért fog venni. Nem kell aggódni, az csak 10 ml. (utána kis matek után rájöttem, hogy az 10 köbcentiméter, azaz 1/10-ed deciliter, és az tök sok...) Ez a számolgatósdi megnyugtatott, és jön a fertőtlenítő szpréjjel, meg a tűvel. Milyen szép kis vénáim vannak! - Hát, persze, addig voltak azok, még belém nem szúrtad a tűt. De amikor belémszúrta, minden fekete lett, persze csukott szemmel számoltam, hogy hoppá, ez a 4. és mindjárt vége. Kicsit még szédelegtem, nem is engedett ki azonnal, csak egy 2-3 perc múlva. A tetthelyre meg rakott egy vattás ragasztót (ezt később csak a szőrömmel bírtam eltávolítani, és most van egy kis gyantacsík a könyökömnél :D nagyon szekszuááál)
Végre kiengedett, persze gyarapodtak a "betegek" a váróban. Tibike megkérdezi, hogy na, mi volt bent? Honnan vette a vért Edina? Mondom neki, hogy a fenekemből :D Erre mindenki elfelejtette, miért is van ott, megtörtem ezzel a hatalmas poénnal a váróterem csendjét, mindenki nevetve tört ki. Gyuri (bácsi) meg kérdezte, hogy és Zsoleszkám, miért voltál bent ennyi ideig? Válaszoltam erre is - ahogy illdomos: Nagyon csintalan voltam, és Edina odaszíjazott az ágyhoz! :D
A váróterem reakciója ismét hasonló volt.
Hazaértem, ettem, jó volt minden. Túléltem.
